Orbánnak befellegzett – és ez biztos, mert már Medgyessy Péter is megmondta

Mindezt joviálisan, mosolygósan előadva, mintha jót akarna. Mintha egy cuki ember lenne. Pedig nem az. Nagyon nem az. Horváth K. József írása.

Mindezt joviálisan, mosolygósan előadva, mintha jót akarna. Mintha egy cuki ember lenne. Pedig nem az. Nagyon nem az. Horváth K. József írása.
A baloldal már most azon gondolkozik, hogyan tudnák megvonni tőlük a szabályosan megszerzett jogukat.
Florian Philippot szerint inkább a franciák problémáit kellene megoldani.
„Egy nagy seregszemlét láthattunk, a miniszterelnök hosszan sorolta, hogy már mennyi szövetségesünk van” – mondta a Nézőpont vezetője.
A világ vezető politikusai közül idén is sokan eljönnek a CPAC Hungaryra.
Santiago Abascal, a spanyol Vox vezetője és a Patrióták elnöke, valamint Marine Le Pen és a német Die Linke is összekülönbözött már Manfred Weberrel.
A patriótákat mindenáron – bírósági ítéletekkel, külső beavatkozással, gyilkossági kísérletekkel – félretenni.
A CPAC idén kitett magáért: mindenki ott volt, aki csak számít az amerikai és a nemzetközi jobboldalon. A nyitószónok J. D. Vance alelnök volt, a zárszót maga Donald Trump mondta. A nemzetközi fellépők között Giorgia Meloni mellett Robert Fico és Mateusz Morawiecki is helyet kapott.
Bár még nem telt el másfél hónap sem ebből az évből, a magyar miniszterelnök szinte a félvilágot bejárta, és olyan tárgyalásokat folytatott le, melyek célja, hogy „Magyarország a változások nyertese legyen!”.
Eltávolítottak egy Femen aktivistát, aki félmeztelenül betört a Patrióták csúcstalálkozójára. A nő mellkasára a „Tegyük Európát újra antifasisztává” jelmondat volt felírva.
A Patrióták európai szinten küzdenek majd a Soros-hálózat térnyerése ellen, mi pedig Magyarországról is kisöpörjük őket!
A külügyminiszter hangsúlyozta, a migráció elleni harcnak sajnos most is aktualitása van, hiszen Brüsszel rá akarja kényszeríteni a migránsokat és a migrációpárti politikát Európára.
A Brüsszel elfoglalását célzó hadművelet második szakaszát nyitotta meg a minap egy, a fél éves magyar uniós elnökséget értékelő konferencián a miniszterelnök.
Tizenegy nap múlva érkezik a békepárti Donald Trump, ő a jövő.
Az olasz politikus úgy véli, Donald Trump elnökségével 2025 a béke éve lesz.
Magyarország másodszorra tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét, a január 1-jei stafétaváltás előtt Deutsch Tamás értékelt.
A megbukott baloldali hatalmakra jól szervezett nemzeti erők kormányra jutása kell, hogy legyen a válasz –mondta a miniszter az Alapjogokért Központ konferenciáján.
Alelnökévé választotta a Patrióta pártcsalád első, párizsi közgyűlésén a fideszes EP-képviselőt, Gál Kingát ennek apropóján kérdeztük.
Megerősödhet a Patrióták Európáért.
A Patrióták frakciója világos alternatívát mutat a központosító törekvésekkel szemben, és lehetőséget ad a polgároknak, hogy közvetlenül hatással lehessenek a róluk születő döntésekre. Szájer József írása.